Most is izgult a Gergő. És persze most is ügyes volt a Nagy Fiú.
Utána otthon tortával ünnepeltünk
2013. június 2., vasárnap
2013-05-28 Gergő első gipsze
Délután felhívtak az oviból, hogy Gergő leesett a csúszdáról és beverte a könyökét.
Mikor odaértem, láttam, hogy tényleg baj van, nem tudta mozgatni.
Elvittem a kórházba. Hamar végeztünk. Szerencsére nem tört el, de azért be kellett gipszelni, hogy ne mozgassa.

2013-05-10 Anyák-napja az oviban
Aranyos volt Gergő nagyon.
Reggel mondta, hogy nagyon izgul a fellépés miatt, meg, hogy elrontja a verset. Mondtam neki, hogy én nagyon büszke vagyok rá, hogy olyan bátor és megpróbálja, ki mer állni.
Ajsz is eljött, ő is kapott ajándékot.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)